Az arcod nem hazudik!

Az állatvilágban rendkívüli jelentősége van a kommunikációnak, az állatok nem hangokkal, hanem külső megjelenésükkel és különböző mozdulataikkal is jelzéseket adnak le a környezetük felé. Ezzel értésére adja a külvilág számára szándékaikat, a rangsorban elfoglalt helyüket, szokásaikat, jellemüket életmódjukat is.

A ragadozó állatoknak általában kerek fejük van / oroszlán, tigris, puma / Ez a fejforma egy határozottságot, magabiztosságot és bizonyos agresszivitást takar. Ha félénkek óvatosak lennének, akkor éhen pusztulnának. Ezzel szemben a növényevő allatoknak / zebra, antilop / óvatosnak kell lenniük, hiszen folyamatosan veszélyben vannak.Bármeylik pillanatban áldozatokká válhatnak. Ezeknek az állatoknak a feje hosszúkás.
Az embereknél hogy is van ez? Itt sincsen másként. Sokszor tapasztalható, hogy egy ember első látásra szimpatikus vagy éppen nem. Ezt is a külsődleges jegyek és az addigi tapasztalataink határozzák meg. Az arcunkkal végzett mimikánkkal valamennyi érzésünket ki tudjuk fejezni. Leolvasható a félelmünk, az ijedtség, az öröm, a bánat, a meglepetés stb. Mindezek az érzések nyomot hagynak rajtunk, formálják külsőnket.

Nagyon sok olyan magyar mondás van amely utalást tesz a külsőnk és az azt tükröző belső tulajdonságaink összefüggésére. Ugye ismerős amikor azt mondjuk valakire hogy "ennek aztán vastag bőr van a pofáján". Ezekre az emberekre jellemző, hogy mindenből többet akarnak, szeretik ha tartalékaik vannak a zenét is hangosabban szerteik, a külvilág ingerei nehezebben jutnak el hozzá és a hideget is jobban birják. Az ilyen emberek akkor érzik jól magukat ha a körülményeik ilyenek. Ha ezek nem teljesülnek akkor feszültek idegesek lesznek. Az arcdiagnosztika segítség a hétköznapokhoz. Segít a hétköznapokban megérteni,hogy ki miért - bőbeszédű vagy éppen szótlan vagy ritkán beszél, érzéseit nem szívesen mutatja ki - ki az aki bátor határozott magabiztos vagy éppen óvatos, megfontolt - de azt is megtudhatjuk, hogy ki milyen pontos precíz betartja a szabályokat vagy éppen könnyebben megszegi a szabályokat, nem fontosak számára a határidők stb. - az is leolvasható, hogy baj esetén kire számíthatunk, de az is kitől nem remélhetünk segítséget. Ezenkívül nagyon sok olyan tulajdonság van az arcunkra írva, amelyek árulkodnak jellemünkről és ha ezeket ismerjük, akkor könnyebbé tehetjük

Természetesen genetikusan is örökölünk sok tulajdonságot. Úgy gondolom, hogy a szülőktől örökölt genetikus alap az átélt élmények és a velünk történt dolgok alakítják olyanná az arcunkat, jellemünket, amilyenné évek során válunk. Arcunk végleges formája 35 éves korunkra alakul ki. Ezt követően már csak a "külső takaró" változik. Természetesen külső megjelenésünkkel arcvonásainkkal az arcunk mimikájával mozdulatainkkal mi is üzenünk a környezetünknek. Könnyen megállapítható, ha valaki örül vagy éppen szomorú. Ennél sokkal több is leolvasható. Láthatjuk jellemünket, reakcióinkat, várható viselkedésünket. Erős és gyenge oldalainkat. De tájékoztatást kaphatunk egészségi állapotunkról. Az arcunk visszajelző zónái jelzik belső szerveink állapotát., hol van szükség segítségre. Természetesen nem diagnózisszerűen és nem minden betegség olvasható le arcunkról. Pld. a cukorbetegség, a magas vérnyomás nem látható első ránézésre, de a vese, a hasnyálmirigy állapota látható és ebből már lehet következtetni.

Kinek ajánljuk mindezt?
Mindenkinek aki emberekkel foglalkozik.

  • vezetőknek, középvezetőknek
  • humán területen dolgozóknak
  • tanároknak, óvónőknek
  • oktatóknak
  • pszichológusoknak
  • pszichiátereknek

Néhány példa a hétköznapi használatra.

Mindezek az ismeretek elsajátíthatók tanfolyami kereteken belül. Ezen kívül személyes tanácsadás is megvalósítható.

Néhány szót a tanfolyam menetéről:

Bemutatkozást követően a hallgatók azonnal kapnak feladatot .

- Az ismerettségi körükből kell keresni valakit, akit véleményük szerint jól ismernek külsőleg és belsőleg is egyaránt. Ezekről az emberekről készítünk egy listát és leírjuk tulajdonságaikat. Az eleméleti oktatás végén elővesszük a papírokat és összevetjük a tanultakkal. Ritka kivétel, mikor egy-egy belső tulajdonság nem egyezik a rá jellemző külső jellegzetességgel. Sok felismeréshez vezet ez a feladat ami segíti, hogy könnyebben megértsük a környezetünkben élőket.

- A tanfolyam elején párokat hozunk létre, akiknek később az lesz a feladatuk, hogy egymást elemezzék a külsődleges jegyeik alapján. Természetesen olyan párokat állítunk össze, akik nem ismerik egymást.

- Néhány fényképet is szoktam hozatni a hallgatókkal amelyek különböző életkorukból valóak. Ezeket időrendi sorrendbe téve leolvasható, hogyan változott a személyiség és az is kikövetkeztethető , hogy ezek a változások milyen hatásokra következtek be.

- Az egészségünkkel és a belső szerveink állapotával összefüggő jelzések is találhatóak az arcunkon. Akik hozzájárulnak azoknak az arcát kielemezzük az egészség vonatkozásában is.

- Szó esik még a gesztusokról, kéz az ujjak és a jellem összefüggéseiről.

Részvételi díj: 15 000 Ft/nap

Végül engedjék meg,hogy elmondjak egy történetet.

Kb. 10 éve már foglalkoztam ezekkel a dolgokkal mikor megkeresett egy középkorú férfi. Amikor leült velem szemben csak annyit mondott :
- Fontos nekem elmondani, hogy miért jöttem ide? Ezen nagyon elcsodálkoztam, mert ez nem szokott jellemző lenn. Általában az emberek elmondják milyen problémán kellene segíten és ezt követően döntjük el milyen módszert alkalmazunk. Arra gondoltam talán vizsgáztatni akar. Nem volt más lehetőségem. Megnéztem az arcát és az általam tanultak alapján igyekeztem megkeresni azokat a tulajdonságait a külsődleges jegyei alapján, amelyek ellentmondásosak voltak.
Ezek a bennünk lévő ellentmondásosságok miatt nem tudjuk eldönteni hogyan cselekedjünk. Ez állandó belső vívódáshoz, kétkedéshez vezet. Miután megtaláltam ezeket az ellentmondásokat, próbáltam megfejteni milyen élethelyzetekben jelent ez neki nehézségeket. Ezt követően azokat a jelzéseket vizsgáltam meg, amelyek tájékoztatást adtak az egészségi állapotáról.
Néhány mondat után az illető így szólt:
- Igen, ezekért jöttem.
Szeretném leszögezni, munkámnak nem ez a célja. Az ilyen irányú ismereteim arra valóak, hogy könnyebben tudjak segíteni azoknak az embereknek,akik hozzám fordulnak. Melyek azok a területek ahol segítségre, erősítésre szorulnak az egészségükkel vagy akár a személyiségükkel kapcsolatban.

 

Egy szakavatott számára minden arc egy "nyitott könyv". Tanuljunk meg olvasni ebből a könyvből!

 

Oldal tetejére